Idén negyedik alkalommal került kiosztásra a Szövetség által alapított Tolnay Pál Életműdíj.
A Magyar Színháztechnikai Szövetség 2014-ben alapította a Tolnay Pál Életműdíjat, ezzel emlékezve az első magyar színháztechnikai mérnökre, kiemelkedő mérnöki és színháztechnikai munkásságára, valamint nemzedékeket nevelő oktató tevékenységére. Tolnay Pál díj adományozásával célunk a magyarországi színházi élet területén dolgozó, életük során meghatározó és kiemelkedő tevékenységet folytató műszaki személyiségek tevékenységének elismerése.
A Tolnay Pál Életműdíjat az MSzTSz elnöksége a Veszprémi Petőfi Színház igazgatójának és társulatának javaslata alapján 2017-ben Perlaki Róbert szcenikus – díszlettervezőnek ítélte oda. Ezzel is elismerve és megbecsülve a több mint öt évtizedes, a színháztechnika, a szcenika és a díszlettervezés területén végzett sokoldalú munkásságáért, amelyet nagy szakmai tudással, tapasztalattal gyakorol.
Perlaki Róbert a színház iránti elkötelezettséggel, önképzéssel, nagy szorgalommal küzdötte fel magát a színházban a vezető műszaki pozíciókig és művészi érzékével a szcenikai, díszlettervezői munkáival rendezők sorát szolgálta ki.
A díjat – a Magyar Teátrumi Díjak átadásával egy időben – 2017. december 3-án, a Békéscsabai Jókai Színházban rendezett ünnepi gálaesten Lakatos Gergely az Szövetség elnöke és Tóth Kázmér a Scabello díszletgyártó műhely vezetője adta át.