Megjelent a SZÍNPAD 2005. évi 2. száma

TARTALOMJEGYZÉK

Vezércikk

4 Változások és lehetőségek kora (Szabó-Jilek Iván)

Bemutatjuk

5 Színháztechnika Magyarországon

A Büchnentechnische Rundschau főszerkesztője körkérdésére az EU-hoz tavaly csatlakozott tagállamok ismertették színházainak működését, műszaki helyzetét, az ott tevékenykedő szakcégeket, a piaci lehetőségeket.A beszámolók a BTR „Technik on Stage 2005” éves mellékletében jelentek meg. A Magyar SzínházTechnikai Szövetség által készített beszámoló magyar nyelvű változatát most adjuk közre.

Díszlettervezés

11 Beszélgetés Erkel László Kentaur-ral (Kárpáti Imre)

Festőként, zenészként és díszlettervezőként egyformán kiváló, elismert művész Erkel László, azaz Kentaur. 1990-ben készítette első díszlettervét. Azóta ismert és keresett díszlettervező, számos magyar és külföldi színháznak dolgozik. 2003-ban Webber: Az operaház fantomja című musicaljének Madách Színházi bemutatójának látványterveit készítette, most ugyanott Webber: Volt egyszer egy csapat darabjának bemutatójára készül.

Bemutatjuk – Belvárosi Színház

16 Patinás moziból színház született

A budapesti Broadway Mozi már évek óta bezárt. Félő volt, hogy ez az értékes kulturális létesítmény is végleg elpusztul. Az értékmentés érdekében, 2002-ben műemlékké nyilvánították a filmszínházat, maga az épület a világörökség részévé vált. A 2003-ban kiírt privatizációs pályázat eredménnyel zárult, a Komondor Holding Rt. megvásárolta a teljesen leromlott állagú épületrészt. Az új tulajdonos vállalta a kulturális funkció megtartását és a műemléki helyreállítást.

17 A Broadway mozi építészeti átalakítása (Kuknyó Lajos)

19 Akusztikai tervezés (Borsiné Arató Éva)

21 Színpadgépészet (Réfy Imre)

22 Színpadvilágítási rendszerek (Tartarek Péter)

23 Hangtechnikai rendszerek (Molnár Ferenc)

26 Videostúdió (Tubay László)

Jelmeztervezés

27 Foglalkozása jelmeztervező(Kárpáti Imre)

Dőry Virág Jászai Mari díjas (1999) jelmeztervező. Az elmúlt néhány évben, a legváltozatosabb előadásokhoz tervezett, karakteres munkái nagyban hozzájárultak a bemutatók sikeréhez. Munkájában igen nagy segítséget jelent korábbi színésznői tapasztalata.

Hazai hírek

15 Mi újság az Erkel Színház környékén? (Borsa Miklós)

Az utóbbi időben egyre gyakrabban hallani híreket Budapest második operaházának, az Erkel Színház felújításáról, átépítéséről, vagy bezárásáról, elbontásáról, vagy helyén egy új, sokfunkciós épület emeléséről. Még korainak tűnik az épület további sorsáról ismertetést adni, hiszen még semmilyen döntés nem született. A jelenlegi helyzet csak az útkeresések irányát vázolja.

Oktatás

31 Lássunk világosan… (Schmidt János)

Amit a színházak és a kulturális intézmények műszaki dolgozóinak oktatásáról, valamint szakmai képzéséről tudni lehet.

A magyar színháztechnika nagyjai

33 Tolnay Pál emlékére (Borsa Miklós)

A Magyar Színháztechnikai Szövetség idei közgyűlése határozatot hozott a Tolnay Pál díjat megalapításáról. A díj a kiemelkedő színháztechnikai munkásság elismerését szolgálja. A fiatalabb korosztály számára szükséges felidézni ki is volt Tolnay Pál és miért róla nevezzük el a magyar színháztechnikai díjat.

Kiállításokról

35 PROLIGHT+SOUND szakmai kiállítás Frankfurtban (Kiss Péter)

Az évente megrendezésre kerülő szakkiállítás kiemelkedő színvonalú, a szakma egészét felvonultató esemény. Minden jelentősebb gyártó és forgalmazó fontosnak tartja a Frankfurti jelenlétet. Beszámoló a kiállítás négy napján látott és tapasztalt, főként a világítástechnikával kapcsolatos érdekességekről, újdonságokról.

Technikai újdonságok

39 Zelig Cirkusz világítástechnikája

40 Balogh Stúdióvilágítás

41 Új termékek a Lisys Rt.-nél

Kitekintés

42 Walt Disney Koncertterem (Szabó-Jilek Iván)

Sok kritika éri a Művészetek Palotájának külső megjelenését, különösen a Lágymányosi híd felőli homlokzatát tartják sivárnak és monotonnak. A kritikusoknak most bemutatjuk a Los Angelesben megépült hangversenyterem modern – talán, Budapestről nézve, túlságosan is modern – épületét.

Szövetség hírei

45 Kiváltság nélkül (†Óvári Győző)

1978-ban, három évvel 51 éves korában bekövetkezett halála előtt, írta tisztelt kollégánk Óvári Győző, a Vígszínház főmérnöke, az alábbi cikket. Bár azóta sok minden megváltozott életünkben, a cikk mondanivalója – sajnos – mindmáig érvényes.

46 Beszéljünk róla! Mit tegyünk? (Szabó-Jilek Iván)

Ezzel a címmel 2005. május 26-27-én rendeztük meg az első Színháztechnikai Fórumot Siófokon. A találkozón a a színházi műszaki vezetők és dolgozók, a színháztechnikai gyártó, forgalmazó és kölcsönző cégek képviselői vettek részt. A beszélgetés célja az volt, hogy a Szövetség elnöksége felmérje a szakterület legégetőbb problémáit, meghatározza a közös cselekvés lehetséges és szükséges lépéseit.