Elhunyt Schmidt János

Schmidt János
Szövetségünk tiszteletbeli elnöke ……Tanár úr
Tolnay Pál Életműdíjas
2018. február 27-én elhunyt

 

 

 

 

A magyar színháztechnika doyenje, Schmidt János okl. gépészmérnök 1933-ban született Zalaegerszegen. Érettségi után segédmunkásként kezdett dolgozni a Csepel Vas és Fémművek Öntöde gyárában és 1964-ben a gyár főmechanikusaként távozott. Ekkor került a M. Áll. Operaházba, ahol műszaki vezetőként dolgozott a hidraulikus színpadgépezet megmentésén. Itt ejtette rabul a színpad világa. Közben megszerezte Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán a diplomáját.

A fővárosi Színházak Műszaki Irodáját vezetve több budapesti színház rekonstrukcióját irányította, közben négy évig a Madách Színház főmérnöke is volt. 1987-ben a József Attila Színház főmérnökeként hajtja végre a színház felújítását. Majd a Pestlőrincen épülő Színházak Központi Műtermeinek építkezésének vezetését vette át és az átadás után 1993-ig igazgatta az intézményt. Nyugdíjasként két évig a Budapesti Kamaraszínház főmérnöke volt.

A Művelődési Minisztérium felkérésére 1969-ben a Színház és Filmművészeti Egyetemen megszervezi a Felsőfokú Színházi Műszaki Vezetőképzőt, melynek 38 évig volt vezetője, tanára. Tananyagaiból a színházi műszakiak százai tanultak. 1972-ben előkészítette és megszervezte a színházi díszítő, zsinóros és alsógépkezelő, hangosító és világosító tanfolyamokat, melyekhez írt jegyzeteit ma is használják. Tanítványaitól  “A Tanár úr” megszólítást érdemelte ki.

A Magyar Színháztechnikai Szövetség alapító tagja, tiszteletbeli elnöke. 1969-től színháztechnikai szakértő, szinte az ország minden színházában végez rendszeres ellenőrzéseket. 1970-től az Igazságügyi Minisztérium szakértője színházi, cirkusz és vidámparki területeken, 42 éves szakértői munkáját “Örökös Tagság” oklevéllel jutalmazták. 2006-tól a Mérnök Kamara tagja és szakértője a daruk, emelőberendezések, emelőszerkezetek és a munkabiztonság témakörökben.

Színháztechnikai tudása, több évtizedes tapasztalata, oktató, nevelő munkája elismeréseként 2014-ben elsőnek vette át a Szövetség Tolnay Pál Életműdíját.

Színháztechnikai szakma megdöbbenéssel  és mély megrendüléssel értesült az újabb, váratlan gyászhírről.

Magyar SzínházTechnikai Szövetség elnöksége