kiadványok kategória bejegyzései

Megjelent a SzínházTechnikai Kézikönyv

A Magyar SzínházTechnikai Szövetség kiadásában megjelent a SzínházTechnikai Kézikönyv 1. kötete.

Hosszú idő óta most jelent meg első ízben a színháztechnika különböző területeit átfogóan összefoglaló – magyar nyelvű – szakkönyv. A SzínházTechnikai Kézikönyvek sorozat első kötetének szerzői szakterületük kitűnő elméleti és gyakorló szakemberei. A kötet a színháztechnikai fogalmak bevezetését követően az alapvető díszletezési, színpadgépészet-biztonságtechnikai, szcenikai, hatásvilágítási, látványtervezési, vizuál- és videotechnikai, valamint hangtechnikai ismeretanyagot foglalja össze. A kézikönyv elsősorban a gyakorló színházi műszaki vezető szakemberek számára hasznos ismereteket tartalmazza. Már az első Kézikönyv megjelenése is nagy segítséget jelent a szakmai tudás elmélyítésében vagy a kezdők számára a tanulásban, és minden érintett színházi műszaki és tárvezető számára ajánljuk forgatását.

A további kötetekre vár majd a szakma igen sokrétű, önmagukban is összetett, és külön-külön is rohamosan fejlődő szakmai területeknek a további feldolgozása.

A kötet A5 formátumban, puha kötéssel, 344 oldalon, sok ábrával jelent meg. Megrendelhető a Szövetség Titkárságán 6.300 Ft/db áron.

A kötet létrejöttét és kiadását az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága támogatása tette lehetővé.

Megjelent Borsa Miklós és Szabó-Jilek Iván könyve

Magánkiadásban megjelent a Borsa Miklós – Szabó-Jilek Iván: Tűzben született  – A korszakteremtő Asphaleia színpad története c. könyv.

A könyvről több információ olvasható a www.tuzbenszuletett.hu honlapon, ahol meg is lehet rendelni.

 

 

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár úr – a Magyar OISTAT Központ tagjaival – a Tűzben született c. könyvről az alábbi véleményét osztotta meg:

Szívből gratulálok a szerzőknek és a támogatóknak! Remekmű!
Üdvözlettel:

Színházi szakszótár

Tisztelt Kollégánk, Kedves Barátunk!

Egy olyan kiadványra szeretnénk a figyelmeteket felhívni, mely hasznos segítőtök lehet olyankor, amikor külföldi társulatot fogadva, vagy éppen külföldre látogatva speciális színházi, színháztechnikai szavak idegen nyelvű jelentéseit keresitek.

Az OISTAT (Szcenográfusok, Építészek és Színháztechnikusok Nemzetközi Szervezete) gondozásában már második kiadásban jelent meg a “Theater Words”, azaz a “Színházi Szakszótár”.

A zsebkönyv méretű, könnyen hordozható szótár közel 1300 színházi szakkifejezést, több mint 11000 hivatkozást, és sok magyarázó ábrát tartalmaz. Úgy gondoljuk, hogy a magyarországi színházak mindegyikében nagy hasznát lehet venni néhány példánynak.

Az egyre nagyobb érdeklődésre tekintettel szövetségünk tervbe vette, hogy a 12 nyelven (angol, francia, német, holland, cseh, magyar, román, lengyel, szlovák, bolgár, orosz és szerb) kiadott un. közép-európai kiadásból terjesztést kezd Magyarországon.

Kedvezményes áron vásárolható meg Borsa Miklós: Egyharmad opera c. könyve

Kedvezményes áron vásárolható meg Borsa Miklós: Egyharmad opera c. könyve

A Szövetség Titkárságán (1134 Bp. Kassák Lajos u. 79., Tel: 1-329-0841) a SzínházTechnikai Szövetség és az MEE tagjai kedvezményes áron, 3.800 Ft helyett 3.000 Ft-ért vásárolhatják meg Borsa Miklós: Egyharmad Opera c. könyvét, mely a szerző Operaházban töltött 42 évét öleli fel, az 1964-65-ös 81. évadtól a 2005-6-os 122. évadig.

A könyvről bővebben a SZÍNPAD 2009/1. számában olvashatnak.

Könyv a színpadvilágításról – végre magyarul

A napokban jelenik meg Böröcz Sándor Színpadvilágítás című könyve a Colorcom Media kiadó gondozásában. A rendszerváltást követő első magyar nyelvű, a színpadvilágítás műszaki, elméleti és berendezés-technikai hátterével foglalkozó könyv.

Régóta várt szakkönyvbe lapozhatunk bele végre, mely a színpadvilágítás művészeti oldalán kívül igyekszik e terület összes többi részéről minél több információt átadni. Foglalkozik a fénytan és a világítástechnika elméleti alapjaival, az optikai részegységek tulajdonságaival, részletekbe menően tárgyalja a különböző típusú fényforrásokat és hagyományos- valamint effektfényvetőket, de rendszerezett ismereteket nyújt a színpadvilágítás vezérlési oldaláról is.

A 180 oldalas könyv rendkívül gazdag kép és rajzanyagban, közel 300 ábra teszi szemléletessé a leírtakat.

A megjelenésében esztétikus kiállítású könyv mellékletei is igen hasznosak. A kimerítő angol-magyar színpadvilágítási szakszavak gyűjteménye mellett találunk egy segédtáblázatot is, melyből a fényvetők fénykörének átmérőjét kereshetjük ki a távolság és a fényvetési szög függvényében.

A közel A4-es méretű, keményfedelű könyv megrendelhető a SzínházTechnikai Szövetségnél (1011 Budapest, Corvin tér 8., Fax: (1) 487-0056) levélben vagy faxon, illetve az alább letölthető megrendelőlap visszaküldésével.

A könyv bruttó ára: 5900,-Ft + postaköltség.

A SzínházTechnikai Szövetség és az MEE tagjai a fenti árból 15% kedvezményre jogosultak, azaz 5000 Ft-ért vásárolhatják meg a könyvet!

Megjelent Borsa Miklós új könyve – A Dalszínháztól az Operaházig

Megjelent Borsa Miklós új könyve – A Dalszínháztól az Operaházig

A Dalszínháztól az Operaházig
Az Operaház épületének története
1870 – 1884 – 2014

Az Operaház megnyitásának 130. évfordulója alkalmából megjelent Borsa Miklós új könyve, amely a korábbi, 1984-es Az ismeretlen Operaház c. könyv kibővített változata. A szerző 50 évvel ezelőtt lett a ház főmérnöke, majd műszaki igazgatója.

A könyv az Operaház építésének történetével kezdődik és kitér a villanyáram bevezetésének fázisaira, a Medgyaszay féle átépítésre, a II. Világháború okozta károk helyreállítására. Majd részletesen ismerteti az épületet, a gazdag belsőépítészeti és képzőművészeti értékeit. Megtudhatjuk, milyen kisebb tűzesetek fordultak elő az épületben.

Részletes leírást kapunk a könyvben a világon az először megvalósított, acélszerkezetű színpadi mechanizmusról, az Asphaleia rendszerről. Az 1981 és 1984 között végrehajtott rekonstrukcióval részletesen foglalkozik a szerző. Nyomon kíséri az azóta eltelt évek műszaki eseményeit, amelyek alakították az Operaház épületét, színháztechnikáját.

A színháztechnika iránt érdeklődő, azzal foglalkozók számára alapműként ajánlható könyv A4 formátumú, 191 oldal terjedelmű, 178 – zömében színes – képet, ábrát tartalmaz.

A könyvről részletes ismertetés a SZÍNPAD 2014/4. számban jelent meg. A könyv a Szövetség titkárságán (1138 Budapest, Madarász Viktor u. 43.) 4.200 Ft áron vásárolható vagy rendelhető meg.