Megjelent a SZÍNPAD - Előadóművészetek technikája folyóirat 2013. évi 2. száma

TARTALOMJEGYZÉK

  Vezércikk

4  A közösség tere: A Vértes Agorája (Schmidt Csaba)

  Agora program – A Vértes Agorája

5  Tatabánya – A Vértes Agorája

  2013. április 5-én megnyitotta kapuit a felújított és kibővített egykori Közművelődés Háza. A „Tatabánya – A Vértes Agorája” projekt az EU támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával több, mint 2 milliárd forintból valósult meg. A multifunkcionális létesítmény – amelybe a felújítást követően visszaköltözött a Tatabányai Múzeum – a város és tágabb földrajzi környezete kulturális, közművelődési és közösségi életét hivatott szervezni.

7  Építészeti koncepció (Páll Ákos, Páll János, Fiskál Lőrinc)

11  A felújítás színháztechnikai koncepciója (Szabó–Jilek Iván)

13  Értékek és arányok – hangrendszerek (Makkay Imre)

14  Színpadvilágítási rendszer (Jerzsa Attila)

  Gratulálunk

16  Akikre büszkék vagyunk (Kárpáti Imre)

  2013. március 15-én állami és művészi elismeréseket adtak át. A színházak műszaki területén végzett kimagasló tevékenységük elismeréseként – első alkalommal – négy színházi műszaki vezető és egy hangtárvezető is a kitüntetettek között van.

  Budapest Music Center

20  Megnyílt a Budapest Music Center (Szabó–Jilek Iván)

  Gőz László harsonaművész 1996-ban alapította meg a Budapest Music Center magyar kortárs, klasszikus és jazz zenei információs központot, mely egy régi bérház felújításával 2013. március 23-án igazi otthonba költözött. Remek multifunkcionális épület született 150 fős jazzklub-étteremmel, 350 fős koncertteremmel, öltözőkkel, hangstúdiókkal. A házban kapott helyet a Nemzetközi Eötvös Intézet, a zenei könyvtár, amely kamarakoncertek és előadások megtartására is alkalmas. Gőz László igazgató főként a saját vagyonából – 2,5 milliárd forintból – építette meg az új közösségi teret.

24  Építészeti koncepció és leírás (Gőz Dorottya)

27  A BMC akusztikája (Fürjes Andor Tamás)

31  A BMC technológiai rendszerei (Bárdos Tamás)

  Nekrológ

33  Elhunyt Jarmila Gabrielová  (Szabó–Jilek Iván)

  Hazai hírek

34  Főiskolásokkal SZEM–ezgettek (Mikita Gábor)

  Az európai színművészeti egyetemek és akadémiák fesztiválja, a SZEM Miskolcon.

  Jelmeztervezés

35  Papp Janó 25 éves jubileuma (Mikita Gábor)

  Díszlettervezés

37  Szép színpadok… (Mikita Gábor)

  Napjainkban egyre kevesebb az eleganciával vagy korhű részletgazdagsággal megvalósított színpadkép.

  Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

39  Jurányi – egy új irány (Kulcsár Viktória)

  2012 őszén, egy üresen álló iskola épületében, a Jurányi utca 1–3. szám alatt nyílt meg a független előadó-művészeti és civil társulások alkotóműhelye, egyben szellemi bázisa. Közel ötven szervezet produkcióinak elő- és utóéletéhez nyújt biztonságot, helyet adva a próbák, díszletmunkák, jelmezkészítések, zártkörű munkabemutatók valamint raktározás, tárolás, irodai munka számára.

41  A Jurányi színháztechnikája (Vida Zoltán)

  Színpadtechnika

44  A díszítőfüggönyök világa (Dr. Andreas Paller)

  Színpadgépészet

47  Rádiós távirányítású, motoros színpadi kocsi (Barna János)

  Technikai újdonságok

48  Új installációs line array rendszer a d&b audiotechnik-től

  Prolight + Sound 2013

50  Séta a frankfurti Prolight + Sound kiállításon (Böröcz Sándor)

  Színházi gazdálkodás

54  „Szenvedélyem a színház” (Venczel Sándor)

  Interjú Szabó Istvánnal nyugdíjba vonulása alkalmából

  Kiállítás

56  Színház a gettóban (Götz Eszter)

  1939–44 között Budapesten az OMIKE Művészakciója működtetett egy színházat a Wesselényi utcában.

57  Képes beszámoló Bagossy Levente díszlettervező kiállításáról (Kárpáti Imre)

 

A 2013. évi 2. szám itt letölthető (pdf)